Szederkény község bemutatása




A település Baranya megyében az 57. számú főút mentén Pécs és Mohács között a Karasica patak jobb és bal partján egy völgyben helyezkedik el.

A község több mint 745 éves múltra tekint vissza, a falu először 1272-ből származó Árpádkori oklevélben szerepelt, amelyben Szolnok (Zoulnuk) nembeli Péter V. István királytól engedélyt kapott, hogy Szederkényt a Szent keresztről elnevezett templomával együtt a nyulak szigeti (ma Margit-sziget) apácákra hagyja. Az okmány említi, Nyomja Szederkény felé eső hídját, amely a Krassó vagy Karasó (ma Karasica) patakon vezetett át.  Valószínűsíthető, hogy a település a 13. század közepén jöhetett létre a tatárjárás után. A 15. századig az Óvári család, a 16. században Török Bálint, a 17. században Zrínyi Ádám birtoka volt. A 18. század elején a birtokviszonyok rendezése után Szederkény a pécsváradi apátsághoz került. A régi feljegyzések alapján Zederkyn és Namja, később Szederkény és Nyomja néven szerepelt. Az említett két település a II. világháború után 1948-ban egyesült Szederkény néven.

1720-ban kezdték Németország, Hessen tartományához tartozó Fulda környékéről a németek betelepítését. A lakosság összetételében még egy jelentős változás állt be, a II. világháborút követő időszakban. A helyi németek jelentős hányadát kitelepítették, helyüket a felvidékről betelepített magyarok foglalták el.

Szederkényről elmondható, szorgalmas, igyekvő emberek lakják.

A község összes területe 1432 ha, ebből belterület 122 ha, 650 lakóház ad otthont 1870 főnek.

A lakosság 70 %-a mezőgazdaságból, azon belül szőlőtermesztés és borkészítésből próbál plusz jövedelemre szert tenni. Szerencsére a község természeti adottságai, elsősorban termőtalaja és éghajlata kiemelkedően jó feltételeket biztosítanak ehhez. A falu éghajlatát tekintve szubmediterrán klímahatás alatt áll, a Földközi tenger felől érkező enyhe, páradús légtömegek, valamint a Mecsek védő övezetének hatása miatt, enyhe a tél, korai a tavasz, meleg a nyár, hosszú az ősz, kiemelkedően magas a napsütéses órák száma.

A csapadékmennyiség általában bő és egyenletes eloszlású. A minimális évi csapadék az 1000 mm-t ritkán haladja meg, de 500 mm-nél kevesebbet sem mértek. Ennek háromnegyed része tenyészidőben (április 1-től szeptember 30-ig) hullik, ami kedvező a mezőgazdaságnak. A csapadékos napok száma magas, az 1 mm-t meghaladó csapadékot kapó napok száma 100 körül van.

A megye fekvéséből és változatos domborzatából következeik a légtömegek jégképződésre való hajlama. A hőmérséklet ingadozások viszonylag alacsonyak, a telek enyhék. A terület nagy mennyiségű és hosszú időtartamú napsugárzást kap. Az átlagos napsütéses órák száma 2025.

A táj uralkodó szele az északnyugati, északi irányú. A községben a szőlőterületünk közel 60 hektár a főbb fajták ezen a területen a Cserszegi fűszeres, Chardonnay, Olaszrizling és Juhfark.
Szederkény elhelyezkedése abból a szempontból is igen kedvező, hogy a közelében lévő két város kulturális létesítményeit, valamint iskoláit az itt élők autóbusszal vagy személygépkocsival könnyen elérhetik, a gyakori autóbuszjáratok segítik a közlekedést.

A szederkényi emberek büszkék a falujukra, folyamatosan szépítik, ápolják lakóhelyüket.